A szuperérzékenyek (highly sensitive person) általában pont a különlegességüket nem érzik, működésmódjuk nehézségeit már annál inkább. Hisz hamar telítődnek az ingerektől, biztonságigényük nap mint nap kihívások elé állítja őket, kevésbé tudnak a társaságban feloldódni, mint mások. Mert ők mások. Kutatások szerint minden ötödik ember szuperérzékeny.
.
A szuperérzékenyek jellemzően ezeket a címkéket kapják: félénk, bátortalan, gyenge, társaságkerülő. S mivel céljuk ezektől megszabadulni, olyannak lenni, mint mások, a többiek, gyakran kerülnek feszült, túlingerelt állapotba. Ebben pedig hamar kimerülnek, s furcsa viselkedésük alapján újabb címkéket kaphatnak, amit végül el is hisznek.
Milyen előnyei vannak a szuperérzékenységnek?
Alaposabb információ-feldolgozási mechanizmus, éleslátás, kreativitás, szenvedélyesség, képzelőerő, gondoskodó természet, s igazán kiemelkedő tehetségek, ha mernek valóban különlegesek lenni.
A szuperérzékenység jellemzői
- Vágy az elvonulásra, az ingermentes környezetre
- Gazdag és bonyolult belső élet
- Erős reagálás mások hangulataira, érzelmeire
- Rendkívüli lelkiismeretesség és maximalizmus
- Félelem attól, hogy mások nem fogadják el
- A jobb agyfélteke dominanciája miatt kreatív gondolkodás
- Ingerlékenységgel, szétszórtsággal reagálás az éhségre
- A durva dolgoktól és az erős zajoktól való irtózás
- Versenyhelyzetben, illetve nyomás alatt bizonytalan teljesítmény
- Hajlam szénanáthára, pollenallergiára és bőrkiütésekre
- Erősebben hatnak rá az izgatószerek (pl. koffein)
- Gyorsan átlátja a helyzeteket, és mindig tudja, merre tart
Különcség vagy különlegesség?
A szuperérzékenység a külvilág ingereire való fokozott ráhangolódást jelenti, azaz nagy mennyiségű inger információvá alakításának szándékát, ami a túlingerlődés leggyakoribb oka. Ugyanakkor a tehetségük felszínre hozatalának különleges lehetősége, hisz a külvilágot letapogatva, azt saját szűrőiken „átengedve” sajátos összefüggéseket fedezhetnek fel, és egyedi meglátásaik konstruktív megoldásokat eredményezhetnek. Produktívak és kreatívak tevékenységeikben, ha el tudják fogadni magukat, és támogató a környezetük is.
Miből adódik az információ feldolgozásának ezen eltérő módja?
Az idegrendszer hangolásában keresendő a válasz. Arra már korábban is születtek tudományos teóriák, hogy az introvertált (önreflexív) és extravertált (társasági irányultságú) egyének idegrendszere különbözik, a szuperérzékenység alkati adottsága ezt is felülírja. Minden 5. ember szuperérzékeny, 70%-ban introvertáltak.
Hogy néz ez ki egy 30 fős óvodai vagy iskolai csoportban?
A szuperérzékenység tehát a szűrők kifinomultságát jelenti, egy társasági élet által aktivizálódó személy is bírhat e képességgel. Az introvertált szuperérzékenyek azonban nincsenek könnyű helyzetben, mindent letapogatnak, feldolgoznak, és sok esetben a belső feldolgozó folyamataik telítik túl leginkább őket, ahonnan az energiájuk alapvetően származna.
Amennyiben a gyerek támogatást kap adottságainak megismerésében, megtapasztalásában és megértésében, megélheti a maga különlegességét, egyediségét.
KÉP: PIXABAY