“Ha ezt megcsinálod, kapsz egy csokit! Szépen írtál a füzetbe, adok Neked egy matricát! Ha nem csinálod meg azt, amit kértem, nem lesz délutáni játék.” És még hány és hány formában hallani a motiválás mézesmadzag vagy ostor technikáinak hatástalan megnyilvánulásait.
gh
A gyerekek képesek a belső motiváció általi cselekvésre, szerencsés lenne,
ha nem mi magunk szoktatnánk rá őket a külső motiváció on-off-jára.
A motivációról dióhéjban
Maga a motiváció szó a latin eredetű ’movere’ igéből ered, melynek jelentése „mozogni, mozgatni”. A motiváció meghatározza az aktivitás mértékét, a viselkedés szervezettségét és hatékonyságát. A motiváció az a bizonyos vágy, ami hajtja a jól kialakított tanulási szokások megvalósítását.
Motiválni, azaz mozgatni, aktivizálni a gyermeket kétféleképpen lehet: kívülről kap hajtóerőt, vagy a belső mozgatórugókat támogatjuk. A külső motiváció, a mézesmadzag-ostor alternatívájaként a jó, elfogadható viselkedést jutalmazza, a negatív, nem elfogadható magatartást bünteti. A viselkedés szervezettsége és hatékonysága ez alapján egy külső irányítás alá tartozik. Amennyiben a belső hajtóerők általi cselekvést preferáljuk, úgy a tevékenység végrehajtását az a vágy fogja mozgatni a gyerekben, hogy részese valami fontosnak, valaminek, amit szeret, fontos neki, érdekes számára.
Ilyenkor szokták feltenni a szülők a kérdést: „Mégis hogyan vegyem rá erre a gyereket?” A lényeg pont ebben áll: nem rávenni kell a gyereket, kívülről instruálni, hanem támogatni a belső késztetés felismerését, megismerését, tudatosítását. Hogy a felfedezés és alkotás vágyához ismeretet és technikát mutassunk neki, hogy megfelelő szokásokat tudjon kialakítani az önmotiválás érdekében.
Belső hajtóerők
A belső motiváció, a világ felfedezésének vágya, önmagunk kipróbálásának, képességeink és erőnk megmérettetésének késztetése, a fejlődés igénye, a küzdés, hogy a legjobbat kihozzuk magunkból, minden emberben születésétől kezdve kódolva van. Ez hajtja a csecsemőt, mikor tárgyakért nyúl, a kisgyereket, mikor elindul, megszólal, alkot, tapasztal. Ez a belső hajtóerő nem vész el idővel. És az abból adódó büszkeség sem, mikor a csecsemő próbálkozik újra és újra, sokadszor is képes ledobni a kanalat, majd a kisgyerek megtapasztalja, képes újra és újra felmászni a mászókára, egyre hosszabb távon, gyorsabban hajtani a bicajt, végigmondani egyedül az oviban tanult egyre hosszabb verseket. (…)
(Kovács Mónika: Gyerekjáték a tanulás I.)
ÉRDEKEL! MEGRENDELEM!
