Az agyi képalkotó vizsgálatok nem szolgáltattak bizonyítékot arra, hogy az emberek vagy főként a jobb, vagy főként a bal agyféltekéjüket használnák.
Az új kutatás megkérdőjelezi azt a közhiedelmet, mely szerint az emberek valamelyik agyféltekéjüket nagyobb mértékben használják, mint a másikat, és ez befolyásolja a személyiségjegyeiket is. A bal agyféltekés személyekről például azt tartották, hogy logikusak és odafigyelnek a részletekre, míg a jobb agyféltekések inkább kreatívak és töprengők.
A PLoS One augusztus 14-i számában megjelent kutatásukban a Utah-i Egyetem idegtudományi szakértői több mint ezer, 7 és 29 év közötti személy agyi képalkotási vizsgálatának eredményeit elemezték. A kutatók több ezer agyi területen keresték az arra utaló jeleket, hogy az emberek valóban nagyobb valószínűséggel használják-e a jobb illetve a bal agyféltekéjüket, de nem találtak bizonyítékot erre a különbségre.
Jared Nielsen, a tanulmány társszerzője hozzátette, hogy bár sokan jól ismerik a bal és jobb agyféltekés gondolkodás elvi megkülönböztetést, és az ehhez társított személyiségjegyeket, a mostani kutatás nem talált olyan mintákat, amelyek arra utalnának, hogy akár a bal, akár a jobb agyfélteke hálózata erősebben csatlakozna bizonyos emberekben.
„A személyiségjegyeknek valószínűleg semmi közük ahhoz, hogy valamelyik agyféltekeaktívabb, erősebb, vagy jobban csatlakoztatott lenne” – összegezte Nielsen.