Lapbook készítése módszerkockával, az alkotó tanulás élménye
Egy lapbook elkészítése tulajdonképpen egy projektmunka véghezvitele, így a tanulás és alkotás, a bal és jobb agyféltekés tevékenység összekapcsolása. A gyermek aktivitását ösztönzi, segíti a rendszerezést, az összefüggések feltárását, a figyelem-koncentrációt, és mintegy memória-fogasként az információk megmaradását. A gyermek büszkén mutatja meg alkotását a családtagoknak, ismerősöknek, így a lapbook a folyamatos használat által a tudásszerzés gyakorlati megvalósulása. Sőt mi több, mivel minden egyes rész kialakításában szerepet vállal tapasztalatot is szerez, ami által használható tudásra tesz szert. A lapbook elkészítése szórakoztató, sok vágással, ragasztással színesített finommotorikus tevékenység, mely komoly tervezést és kitartást kíván a kivitelezés során. A szülő-gyerek élmény pótolhatatlan muníciója, hogy az önálló tanulásra játékos formában vezeti rá a gyereket. Lapbook készíthető egyéni vagy csoportos formában is, és mindenképpen célszerű elkezdeni már a tanuláselőkészítő fázisban. Így mire iskolába kerül a gyerkőc, már rendelkezik technikákkal egy-egy feladat megoldásához. A tanulási nehézségek megelőzésében nagyszerűen használható, hisz a holisztikus gondolkodásra építve segíti az analitikus hozzáállás megteremtését, az ok-okozatiság, a szerialitás fejlesztését, tapasztalatot ad szimpla tudás helyett, saját maga alakítja a kereteket.
A lapbook a Módszerkocka© technikáira épül, ily módon gyakorlati tudássá válását segítő projektmunka. Óvodai, iskolai használata a kooperatív tanulást segíti, az együttműködés és közös alkotás élményét biztosítja.
Hogyan készítsünk lapbook-ot?
1. Szükségünk lesz egy kartonlapra, amit a kívánt méretre hajtogathatunk, vagy formára vághatunk.
2. Vagdossuk ki a sablonokat, amit felhasználásig tartsunk egy műanyag tasakban.
3. Ismerjük meg a lapbook-hoz tartozó történetet, és akár a módszerkockával dobva is meghatározhatjuk a feladatok megvalósítási sorrendjét.
4. Ragasszuk be ezeket a lapbook-ba, majd minden esetben ragasszuk mellé a piktogramokat is, így segítve a módszer rögzítését gyermekünknek.
5. Később elővéve a lapbook-ot akár a számára kedves feladatok, akár a Módszerkocka dobása szerinti részt újra megoldva, átlapozgatva, átismételve, minden egyes alkalommal rögzül a tudás, hisz tapasztalattáv válik.