A kompetencia ma jelentősen túlterhelt fogalom, igen összetett értelmezési kerettel rendelkezik, számos definíciója létezik, ennek következtében pedig különböző diszciplínák nyelvhasználati formulájaként avagy köznyelvi vonatkozásában eltérő jelentésrétegekkel bírhat.
Az értelmezést tovább nehezíti az angolszász irodalomból átvett fogalom fordítási visszássága, ahogy arra KLEIN BALÁZS és KLEIN SÁNDOR rámutatnak: „(…) a „competence” kifejezést csak egy munka feladat-, funkció- vagy szerep-specifikus oldalára kellene használni, és a „competency” kifejezést fenntartani az olyan viselkedéses jellemzőkkel leírható tulajdonságokra, amelyek egy sor feladatban meghatározzák a teljesítményt. Eszerint a „competence” területei határoznák meg, hogy mit kell elérni egy munka során, míg a (competency) kompetenciák azt írnák le, hogy ezeket a célokat hogyan, milyen magatartás segítségével érheti el a személy.”
A magyar szakirodalomban elsősorban az utóbbi értelmezésben használják.
Mivel alapvetően meghatározó jelentőségű a fogalom kvázi terminus technicusként való definiálása, így az alábbi definíció alapján használom a továbbiakban a fogalmat:
„A kompetenciát úgy kell tekinteni, mint olyan általános képességet, amely a tudáson, a tapasztalaton, az értékeken és a diszpozíciókon alapszik, és amelyet egy adott személy tanulás során fejleszt ki magában.”
Képesség tehát, mely az egyéni motiváltság által fejleszthető, involválja a személyiség-jellemzőket és a meglévő és megszerezhető ismeretbázist.
Így, az igények és elvárások ismeretében a kompetenciafejlesztést célozva egyértelműsíthető, hogy a képzés során mely területre (motiváció, személyiség, tudás, képesség) fókuszálva érhető el leginkább a kívánt eredmény.
Az önképzés ennek egy remek terepe, ahol mindenki maga választhatja meg, milyen kompetenciájában erősíti meg önmagát.