„Az egyszerű dolgokat bonyolulttá tenni mindennapos dolog; a bonyolult dolgokat egyszerűvé tenni, a lehető legegyszerűbbé, ez a kreativitás.” Avagy egy egyszerű iskolai helyzet hogyan lesz bonyolult, és hogyan hozza lázba a gyerekeket, hogy egyszerűvé tehetik.
A minap mesélte egy általános iskolai tanár ismerősöm, hogy az iskolatej program keretében egyik nap a gyerekek egy doboz joghurtot kaptak tízóraira – kanál nélkül. A gyerekek, akiknek többsége az iskolában passzív, motiválatlan, unott – lázba jöttek. Egytől egyig – ismerősöm elmondása szerint. Mi hozta őket lázba? A joghurt megszerzését tűzték ki célul. Próbálkoztak: kiütögették, ujjukkal kikanalazták, a tetejéből kanalat hajtogattak – és egyszeriben olyan célt kaptak, amit teljesíteni akartak. Magukért, maguktól. Ehhez az kellett, hogy helyzetbe hozzák őket. Mert van bennük spiritusz, de maguktól, az őket körülvevő készen kapott, formált, szerkesztett és majd tökéletesre javított javarészt online világban nincs szükségük arra, hogy egyáltalán próbálkozzanak. Kell a kezdő lökés…
Talán ez is az egyik legnagyobb baj ma az oktatási rendszerrel, hogy hiányzik a valódi helyzetbe hozatal, ahol érezhetné a gyerek: valóban számít, mire alkalmas; ahol lenne kihívás, hogy egyáltalán akarja kutatni magában azokat a képességeket, amelyek által képes egy – akár – banális helyzet megoldására (is).
Mert valljuk be, ez azért az. És erre felfigyel az ember, hogy a gyerekek EZT meg tudták oldani. És nem is tudjuk meg se mi, se ők, ha nem hozzuk őket helyzetbe…
(Bár a továbbiakban kérték a tanárok, hogy legközelebb kanalat is adjanak a joghurthoz, mert ez a koszolás mégsem kellene az iskolában…)
„Az egyszerű dolgokat bonyolulttá tenni mindennapos dolog;
a bonyolult dolgokat egyszerűvé tenni, a lehető legegyszerűbbé, ez a kreativitás.”
(Charles Mingus, amerikai zenész)
Miről is szól tulajdonképpen a kreativitás? Tanuljuk vagy hozzuk magunkkal? „A világot felfedező kisgyerekben alapvetően megvan a szokatlan dolgok összepárosításának, a kombinálásnak és a variálásnak a képessége. A próbálkozás, hogy mi mire használható, vajon ha lefelé fordítom a poharat, mi történik vele, ha a kezemre festek a papír helyett, vajon milyen lesz. Ezeket a gondolatkísérleteket, melyek alapján a gyerek felfedezi a világot, át lehet menteni a tanulási folyamatba. Ez lesz a kreativitás alapja.” (Gyerekjáték a tanulás)
A kreativitás gondolatkísérlet, próbálkozás, szó szerinti jelentése „alkotni, kreálni, létrehozni”. És erre igazán nagy szükségünk van – az alkotás élményére, hogy létrehoztunk valamit mi magunk, megoldottunk egy helyzetet, és kompetensnek érezhetjük magunkat.
Bevallom, foglalkoztatott, hogyan értékelendő, hogy egy ilyen helyzet feloldása ekkora élmény egy tizenévesnek… Mégis, vajon az iskolában mennyire érezheti magát kompetensnek, mennyire van sikerélménye bármiben is? Otthon, TV-t nézve, számítógépet bővülve miben érezhetné a saját kiválóságát, ami a belső motiváció meghatározója? Kell egy ilyen – akár egyszerű – helyzetbe hozatal, hogy megtapasztalja ő maga is képes feladatok önálló megoldására – kreatívan, hatékonyan, eredményesen…
És most ez számomra különösen aktuális, mert elsőre sokak kikerekedett szemmel néztek rám, mikor lelkesen a legújabb lapbookról beszéltem nekik, ami a hagymáról szól, (igen, komoly! hagymalapbook), mikor viszont kezükbe vették, már az elképedő szemkerekedést mutatták a pupillák, hogy ők ezt nem is gondolták… Hogy ennyi mindent lehet a hagymával „csinálni”.
Mert a lényeg néha pont a trivialitás: helyzetbe hozni a gyerekeket, kiindulópontot adni, és hagyni: próbálkozzanak ők maguk. Egy lapbook erre kiváló – saját, egyedi, nincs jó vagy rossz megoldás, amit alkot, valóban az övé, amire büszke lehet.
Hozzuk minél többet helyzetbe a gyereket, hogy megtapasztalja mi mindenre képes.
12 éves korig nyitottak igazán a gyerekek a fejlődésre…
