A versenyek győztesei a tehetséggondozás valódi nyertesei?
A tehetséggondozás eredményességének mutatója a tanulmányi versenyek száma és az elért helyezés. Az iskolában a kognitív tehetségek potenciális versenyzők – bármilyen tárgyból. A magyar diákok számos megmérettetésen „bemérhetik tehetségüket”, a felkínált versenyek száma nemzetközi összehasonlításban is magasan az átlag feletti értéket mutatja. A versenyek győztesei a tehetséggondozás valódi nyertesei?
Versenyeztetés mint tehetséggondozás
A magyar iskolákban a versenyeztetésnek nagy múltú hagyománya van. Egy 2003-ban készült felmérés szerint még az amerikai diákoknak mindössze 19%-a, Japánban minden huszadik gyerek, addig Magyarországon 10-ből 6 tanuló vett részt már valamilyen versenyen. Az iskolák rangsorában az elért versenyeredmények alapján kerülnek az intézmények dobogóra. A versenyeken való részvétel lehetőség mások viszonylatában a saját teljesítmény megítélésére, ahogy Mérő László fogalmaz, a „saját tehetség bemérésére”. Az intézmények irányába szülői és fenntartói elvárásként egyaránt megfogalmazódik a versenyeken való részvétel, a versenyre való felkészítés magának a pedagógiai munkának is eredményességi mutatója. Számszerűsíthető eredmény, mely ugyanakkor a hozzáadott pedagógiai érték tekintetében kevésbé informatív.
A versenyeken felülreprezentált intézmények tekintetében esetenként megfigyelhető, hogy az ilyen jellegű tanulmányi megmérettetéseken az iskola kiemelkedő tehetségei vesznek részt – érdeklődésüktől függetlenül is akár. Amennyiben a diákok számára a versenyen való részvétel külső motivációs tényezőkből ered, mindössze a teljesítményelvárásoknak való megfelelés erősödik, háttérbe szorítva a tehetséggondozás által megvalósítandó elvet, mely szerint a speciális támogató program az erős oldal fejlesztését, a kevésbé erős oldal korrekcióját hivatott beteljesíteni. A versenyzés belső motivációja, a tudom –akarom – csinálom indíttatása, a fejlődés érdekében a saját értékek bemérésének szándéka, és az eredmények elfogadásának képessége az, ami valóban a képességek kibontakoztatását előmozdíthatja, hosszabb távon pedig magának a tehetségnek a hasznosulását eredényezi. Ezen indíttatás megerősítése a tehetségsegítés teljes időszakára érvényes, így az óvodás kortól a tehetség hasznosulásának idejéig elsődlegesnek tekintendő.
Versenyre éretten
A verseny, mint bizonyos célkritériumok teljesítése, saját és mások teljesítményének összevetése, tanulási, fejlődési lehetőség. A sikert éppúgy tudni kell kezelni, mint a kudarcot. Elfogadni és értékelni, a teljesítményt meghatározó lehetőségeket és akadályokat feltárni, az önértékelésben a megfelelő helyre illeszteni, a társas közegbeli önpozicionálásnál adekvát módon alkalmazni. A tehetséggondozás ily módon jelentősen túlmutat a szaktárgyi ismeretekben való elmélyülést segítő dúsító, gazdagító programokon. A versenyzésre való komplex felkészítéshez, a szaktárgyi jártasság alkalmazását biztosító pszichés tényezők edzése is elengedhetetlen. Így maga a versenyzés valóban a tehetség hasznosulását segíti, miközben a próbatételek és az azokra való reflektálás által fejlődik az önismeret, a stresszkezelés hatékonyabbá válik, kialakul a siker- és kudarckezelés konstruktív módja, a rugalmas alkalmazkodás készséggé formálódik, az önszervezési és időmenedzselési technikák alkalmazása pedig növeli a kompetenciaérzetet.
A versenyek – biztos önismerettel támogatva – lehetőséget nyújtanak kapcsolatok kialakítására, az azonos érdeklődésű diákok találkozására, ily módon a társas kompetencia formálásában is szerepet játszanak.
Verseny kontra versengés
A versengés, a közösségben egyéni szempontok és elvárások alapján történő összehasonlítás, mások teljesítményének felülmúlásának vágya már az óvodáskorban megjelenik. A versengés kezdetben a birtoklással és a szükségletek kielégítésével függ össze. Majd az óvodába kerülő gyermeknek a versengése már a közösségben elfoglalt hely kivívására irányul. A versengés mint önpozicionálás, az asszertív viselkedés kialakítása meghatározó ebben a korban. Az életszakasz-határ átlépésével, a teljesítményelvárások közepette fel is erősödik a versengés. Az óvoda és a kisiskolás kor neuralgikus pont a gyermek életében ebből a szempontból, hisz formálódóban az énkép, az önismeret kialakításának rendkívül érzékeny periódusa ez. Az egyéni versenyeztetés pont ezért ebben az életszakaszban kerülendő is, a csoportos próbatételek élményt, tapasztalatot nyújtanak a saját és mások teljesítményének megismerésében, ahol eredménytől függetlenül mindenki nyertessé válhat.
Az iskola felső tagozata és a középiskola immár a versengés mindennapi színtere, ami hatással van magára a versenyeken való részvételre, a kihívásokkal való megküzdésre.
Versengési attitűdök
Kulcskérdés ugyanis, hogy a versenyző milyen versengő mintázattal rendelkezik. A szakirodalom ötféle versengési attitűdöt különböztet meg: a hiperversengők a legtöbb helyzetet önreprezentálási vággyal közelítik meg, még az önfejlesztő versengők a versenyhelyzeteket lehetőségnek tekintik, melyben erősségeiket megmutathatják, hiányosságaikról képet kapva továbbfejlődhetnek. Ők lesznek az igazán eredményes versenyzők. A versengés elkerülésének három típusa határozható meg: a szorongásból adódó elkerülés, a vesztéstől való félelem által hárított megmérettetés, és a közömbös nem-versengés.
A tehetséggondozó pedagógusok számára rendkívüli odafigyelést igényel, hogy a versenyhelyzetnek kitett diákok esetében a versengési attitűdöt detektálják, szükség esetén megfelelő technikákkal segítsék a szorongás és félelem kezelését. Ebben a közösségi megnyilvánulásoknak, a csoportmunkának lehet meghatározó szerepe, ahol nincs vesztes, hisz a közös munkával, erőfeszítéssel mindenki nyer.
Együttműködés és versengés
Hosszú időn keresztül a versengés és az együttműködés egymással ellentétes erőkként kerültek definiálásra a szakirodalomban, ma már egyre inkább e kettő együttes jelenlétének szükségessége áll a középpontban. A Nemzeti Alaptantervben az együttműködés és a versengés fejlesztési feladatai priorizált területekként jelennek meg. Ennek indoka, hogy az optimális társadalmi beilleszkedés, az együttélés és részvétel elérése szempontjából az együttműködés és a versengés társadalmi normákhoz, szabályokhoz alkalmazkodó, azoknak megfelelő formáinak kialakítása, megszilárdítása, illetve különböző helyzetekben való gyakoroltatása az iskola elengedhetetlen feladata. A mindennapi iskolai tevékenységek, a tehetséggondozó versenyek sikere a szaktárgyi jártasságon túl az intraperszonális katalizátorok működésén múlik.