Minden év április 11-én, József Attila születésnapja alkalmából a költészet napjára emlékezünk. Mit jelent ez ma?
„József Attila mindennapos táplálékunk lett; a hatvanas évek óta éppúgy „a” költő szinonimája számunkra, mint valamikor Petőfi volt. Nyughatatlan, megállapodásra képtelen szelleme, politikai fordulatokban gazdag életútja, kétségbeesésbe torkolló szeretetvágya s a maga tökéletes csődjének könyörtelen megvallása és a végső konzekvencia vállalása még prózai korunkban is erőteljesen hat a képzeletre – ennyi esendőség mindenkit lefegyverez. Nem sok költőnk van, akinek személyes sorsa és művészi teljesítménye ilyen mértékben föltételezi és magyarázza egymást. S talán éppen ez a nagyvonalúan ránk hagyatkozó gesztus, a személyiség kényszerű és ugyanakkor önkéntes kiszolgáltatása az, amely annyira csábítóvá tette írói és politikai mozgalmak számára e költészet kisajátítását, saját ideologikus igényeikhez való igazítását.”
Innen citálva: http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/jozsefa/japalya.htm
Vajon meddig kell még ennyi értelmetlen sallangot a gyerekek fejébe tömni a „költőkről”? Vajon meddig fog arról szólni az irodalom, hogy pályaképet és műelemzéseket magolnak? Egyáltalán képes-e még ránk hatni a vers?
Tegyünk egy próbát! A költészet napját nem kell magyarázni! Vegyünk ma egy verseskötetet a kezünkbe, lapozgassuk, hagyjuk, hogy hassanak ránk a sorok! Mutassunk példát gyermekeinknek!
Önfelfedező szép élményeket!
[su_youtube url=”[su_youtube url=’http://www.youtube.com/watch?v=IuvahkT66_Q'”]