„Miért nem akarnak fejlődni a pedagógusok?”

Az elmúlt hetekben ezzel a kérdéskörrel több fórumon is szembetalálkoztam, és nem hagynak nyugodni a relevánsnak titulált válaszok – sem mint pedagógust, sem mint szülőt, sem mint trénert. Így hát átfogalmazva a kérdést: Miért nem (önszántukból) akarnak továbbképzésen tömegesen részt venni a pedagógusok?

Pedagóguslelkemben sokszor generál viharokat a címben feltett kérdésfeltevés, a válaszok szakmai és társadalmi narratívájáról már nem is beszélve. Képzői oldalról, bár szeretem a kihívásokat, nem tartom szerencsésnek a motiválatlan, destruktív résztvevők tömegét a képzésen, akiknek „jönnie kellett”, szemben azokkal, akik, ha már ott vannak, megpróbálják kihozni a helyzetből a legjobbat. (Bár innen szép a győzelem.) Szülőként látom, tapasztalom, hogy bár gyermekeim tanárai több továbbképzésen részt vesznek, a gyakorlatba mégsem tud beépülni számos pedagógia innováció. Mindezek alapján nem hagy nyugodni a kérdés, hogy milyen szempontok mentén van helye ennek a diskurzusnak? Jelen esetben a körülményeknek, a rajtunk kívülálló változóknak, MELYEKRE NINCS RÁHATÁSUNK, igenis nagy jelentőségük van.

Azok, akik a Módszerkockát figyelemmel követik, szülők és pedagógusok, elkötelezettek a gyermekek fejlődése szempontjából. Gondolkodjunk közösen:

Mire lenne (valóban) szüksége a pedagógustársadalomnak,
milyen reális igények fogalmazódnak meg a szülők részéről?

Mondja el MOST véleményét pedagógusként!

Mondja el MOST véleményét szülőként!

Kép forrása: freepik